A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Miért alszik el a kutyám a játékával a szájában?

2020. szeptember 30., 06:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Nevelés




"Mert szereti" - gondolhatnánk. Valóban aranyos, ahogy ragaszkodik kedvenc játékához, és még alvás közben is szereti maga mellett tudni. De szükséges-e aggódni miatta, vagy inkább hagyjuk rá?



Labdák, rágójátékok, csipogós és sípolós játékok, plüssök... Szerencsésnek mondhatja magát kedvencünk, hogy gondoskodásunkat élvezi. De neki is megvan az a bizonyos játéka, mely kitüntetett figyelmét élvezi? Egész álló nap eljátszana vele, ide-oda cipelgeti, éjjelente pedig azzal együtt alszik el? Meg napközben is. Talán álmában is megérezné, ha megpróbálnánk elvenni tőle, annyira ragaszkodik hozzá.

 

Honnan ered a viselkedés?

 

Ahogy mi átesünk fejlődési szakaszokon, a kutyák is. Kis totyogóként mi is szorosan kötődhetünk egyik-másik játékunkhoz. Magunkkal cipeljük a bölcsödébe, óvodába, velünk van, amikor meglátogatjuk nagyszüleinket, és persze aludni sem tudunk nélküle. Az a bizonyos játék biztonságot nyújt, a legjobb barátunk, akiről soha, semmilyen körülmények között nem mondanánk le. Komoly aggodalmat okozhat az is, ha ki kell mosni, mert összekoszoltuk. És hát a mosógépben bármi megtörténhet… A kutyák esetében is megfigyelhető hasonló viselkedés. Emlékezzünk csak a tacskóra, aki kiakadt, amikor meglátta a mosógépben szeretett játékát.

 

Játékával a szájában alszik el a kutya - Kacsa
Van, akinek a plüss kacsa a kedvence
Fotó: instagram.com/kellyfargher

 

Idővel azonban a különbség is kiütközhet: egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítunk a kedvenc plüssnek vagy figurának, talán már nem cipeljük magunkkal mindenhova, de még előkelő helyet foglal el íróasztalunkon vagy polcunkon. A kutyák viszont nem nőnek ki ebből a korszakból, még öregkorukban is ragaszkodhatnak kedvenc játékukhoz. Mint Barley, a golden retriever, aki mindenhova magával viszi plüss hasonmásátValljuk be nyugodtan: hihetetlenül aranyosak, és imádjuk elnézni őket így!

 

E viselkedés sok kutyánál van jelen, de valamelyest gyakoribb azoknál, akiket túl korán választottak el édesanyjuktól. Életük első heteiből lényeges tapasztalatok maradhatnak ki, és a korai elválasztás kihat mind az anyakutyára, mind kölykeire. Az a mamakutya, akitől túl hamar vették el kölykeit vagy elpusztultak, egy plüssre tekinthet úgy, mint elvesztett kicsinyére: gondoskodik róla, ápolgatja, tisztogatja és vigyáz rá.

 

Játékával a szájában alszik el a kutya - Plüss
Játékával a szájában alszik el a kutya - Neki a piros plüss sárkány a kedvenc hálópajtása
Fotó: instagram/@happy_rory14

 

A kölyök számára viszont éppen egy puha plüss testesítheti meg az anyát. Némelyek a takarón vagy egyéb tárgyakon gyakorolják a táplálkozás mozzanatait. Aki nevelt már fel pár napos vagy pár hetes korában magára hagyott kölyköt, észrevehette, ahogy fejével beletúr a puha tárgyba, mintha anyja emlője lenne, mancsával erősen dagasztja, és az ember ujját is bekaphatja, alig ereszti. Ezzel is jelzi, hogy éhes, és ideje szopizni.

 

A korai elválasztás mélyen kihathat a cseperedő kölyök életére, a későbbi éveiben megjelenő problémás viselkedés is gyökerezhet benne. Egy tanulmány szerint jóval erősebben ragaszkodhatnak játékaikhoz, foggal-körömmel védhetik azokat, sőt eledelüket is. Ez megmutatkozhat abban is, ahogy álmában is őrzi kedvencét. A játékkal alvás azoknál a kutyáknál is megfigyelhető, akik valami miatt magányosnak érzik magukat, és e tárgy nyújt számukra biztonságot. 

 

Nem ritka akkor sem, amikor a kutya - kölyök vagy felnőtt - szemére heves játék közben jön álom. Ilyenkor is elalhat az éppen a szájában lévő tárggyal. 

 

Játékával a szájában alszik el a kutya - Kartonpapír guriga
Játékával a szájában alszik el a kutya - A kartonpapír guriga nem biztos, hogy megfelelő alvótárs
Fotó: instagram/@elliesamoyed

 

Ha a kutya igényli az érzést, hogy összebújhat valakivel, de nem alhat gazdáival és otthonát sem osztja meg egy kutya- vagy macskabarátjával (vagyis kénytelen egyedül aludni), társaság gyanánt becipelheti fekhelyére kedvenc játékát. A kutyák falkaállatok, és bár már inkább családtagként tekintünk rájuk, életüket alomtestvéreikkel társaságában kezdik meg: a nap 24 órájában együtt vannak, és együtt is alszanak. Néhány kivétellel, hiszen akadnak olyan kicsik is, akik jobb szeretnek a „kupactól” kicsit távolabb szundítani, de még így is szívesebben bújnak oda anyjukhoz vagy kuckóznak be a puha takaró redőibe.

 

Bátorítsuk a viselkedést?

 

Ahogy mi cseperedünk, gyermekként elsajátítjuk azon képességeket, melyek segítenek túllépni a kedvenc dolgok elvesztésén. Kutyánk viszont nem fogja megérteni, miért vesszük el tőle, hiszen nem tudjuk szavakkal alátámasztani az okokat. Ha boldog és egészséges, a játékhoz való ragaszkodás nem kellene, hogy gondot okozzon. Ha a játék már túlzottan viseltes, és a rágcsálás, nyalogatás miatt kezd szétesni, fennáll a veszélye, hogy a kutya lenyeli és megakad a torkán vagy a gyomrában, ezért jobb, ha lecseréljük egy újra. Álmában is bekövetkezhet ez, vagy amikor egyedül van otthon, és nem tudunk rajta időben segíteni. Lehet, hogy elsőre nem fog örülni, mikor nem találja kedvencét, de fő a biztonság!

 

Játékával a szájában alszik el a kutya - Kölyök és a labda
Ez a kölyök a labdával a szájában aludt el

 

Némelyek hajlamosak erősebben védelmezni kedvenc tárgyaikat és egy pillanatra sem hajlandóak megválni azoktól. Előfordulhat, hogy a játék, eledel féltése vagy a gazdi őrzése közben agresszívvé válik és veszélyt jelenthet a környezetére. Egy dolog tisztelettel viseltetni kedvencünk iránt, de fontos, hogy e viselkedést ne hagyjuk elharapózni. Ha a kutya kicsinyeként gondozza a játékot, anyai ösztönei mutatkozhatnak meg (például álvemhesség miatt).

 

Azoknál a kutyáknál, akik előszeretettel vesznek szájukba dolgokat és megrögzötten nyalogatják, rágcsálják azokat, kialakulhat a „pica” nevű evészavar. Neve a szarka latin nevéből (Pica pica) ered, ez a madár ugyanis előszeretettel fogyaszt el szinte bármit. Ennél a rendellenességnél a beteg olyan dolgokat is lenyelhet, melyek nem ehetőek, nem emészthetőek, például földet, sarat, homokot, követ, botot, stb. Ez a betegség súlyosan károsíthatja a kutya szervezetét, ezért a szokatlan viselkedés jelei felett nem szabad szemet hunyni!

 

Játékával a szájában alszik el a kutya - Plüss sárkány
Játékával a szájában alszik el a kutya - Ő pedig a kék plüss sárkányt szereti
Fotó: instagram/@little.red.dog

 

Mit tegyünk?

 

Tartsuk tisztán kutyánk kedvenc játékát, már amennyire tudjuk. Ha mindenhova magával viszi, könnyen összekoszolódhat és persze a nyála is ráragad. Szomorúvá válhat, ha elvesszük tőle, ezért jó, ha van egy másik kedvenc, amivel helyettesíthetjük, míg kitisztítjuk. Ha a játéka a biztonságot és társaságot testesíti meg számára, és elvesszük tőle, szorongását nyüszögéssel, remegéssel, nyugtalankodással, akár mancsa nyalogatásával is adhatja tudtunkra.

 

Ha a kutyán már-már kóros viselkedés jeleit véljük felfedezni – túlzott ragaszkodás, a tárgy agresszív védelmezése, evészavar, szorongás, stressz – kérjük ki állatorvosunk és kutyaviselkedési szakember tanácsát! Segítsünk kutyánknak, hogy újra kiegyensúlyozott, boldog életet élhessen.

 

Játékával a szájában alszik el a kutya - Francia bulldog és a karika
Játékával a szájában alszik el a kutya - Ő talán a társaitól védi karikáját
Fotó: instagram/@elainebjd_fab5

 

Összegzés

 

Emlékezzünk arra, hogy kutyánk olyan, mint egy gyermek, aki leragadt a kedvenc játék korszakában. Felnőtt fejjel már többé-kevésbé képessé válunk kedvenc dolgaink elengedésére, és megvannak a módszereink arra, hogy biztonságban érezzük magunkat alvás közben (aromaterápia, egy extra puha takaró, egy jó könyv vagy film, forró kakaó), és minket is rosszul érintene, ha hirtelen elvennék tőlünk. Kutyánk is ugyanígy érezhet kedvenc játékával kapcsolatban. Mindaddig, amíg ragaszkodása nem válik veszélyessé vagy megrögzötté, hagyjuk, hogy azzal alhasson.

Forrás: wagwalking.com
Indexkép forrás: Twitter/Instagram

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

8 különös szokás, amit a kutya átvehet a gazditól 8 különös szokás, amit a kutya átvehet a gazditól
Bizonyára ismerős az a feltevés, miszerint kedvenceink átérzik hangulatunkat. De gondoltunk-e már arra, hogy bizonyos szokásainkat is átvehetik, sőt, viselkedésüket is igazíthatják a hozzájuk közel álló emberekéhez?

Miért szeret a kutyám a ruháimon aludni? Miért szeret a kutyám a ruháimon aludni?
Hihetetlenül aranyosak tudnak lenni, ahogy kényelmes fekhelyet keresgélve egyszer csak felfedezik pólónkat, pulóverünket vagy nadrágunkat az ágyon, és már indulnak is, hogy odakucorodjanak. De miért is szeretnek a ruháinkon pihenni?

Miért szeretnek a kutyák a fűben hemperegni? Miért szeretnek a kutyák a fűben hemperegni?
A kutyák imádnak a szabadban szaladgálni, játszani, napozni. Ősidők óta állnak összeköttetésben a természettel, élvezik az illatait és szívesen elnyúlnak a puha fűben; gyakran meg is hemperegne benne. De miért teszik?

Mit jelent, ha a kutya körkörösen csóvál a farkával? Mit jelent, ha a kutya körkörösen csóvál a farkával?
Helikopterezik, propellerezik? Ismerős kifejezések, amik biztosan jelzik: kedvenced boldognak érzi magát!

Kölyökkutyád van? Íme 10 gyakori betegség, melyről tudnod kell Kölyökkutyád van? Íme 10 gyakori betegség, melyről tudnod kell
Bármennyire is nem szeretünk gondolni rá, fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a betegségekkel, melyek hamar leverhetik lábukról kiskedvencünket. Ismerjük fel a jeleket!

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

Ebugatta MTI AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Kiderült az egyik, a karcagi szaporítótelepről mentett kutyáról, hogy gazdis - másfél éve keresték őt gazdái Hírek - Címlapon
Kiderült az egyik, a karcagi szaporítótelepről mentett kutyáról, hogy gazdis - másfél éve keresték őt gazdái
Újabb kutyás emlékérme jelenik meg: a vizsla után újabb magyar kutyafajtával bővül a sor Hírek - Címlapon
Újabb kutyás emlékérme jelenik meg: a vizsla után újabb magyar kutyafajtával bővül a sor