Miért szeretne mindig hozzám érni a kutyám?

A kutyák gyakran olyan szorosan kötődnek gazdáikhoz, hogy még attól is megijedhetnek, ha nem teremthetnek velük fizikai kapcsolatot, amikor szükségét érzik. Ennek a pszichológiai állapotnak nevet is adtak, ami nem más, mint a bevésődés (imprinting). Szokatlanul hangozhat e kifejezés, de valószínűleg találkoztunk már vele, például, ha láttunk már csibéket vagy fiókákat a mamájuk után totyogni, röviddel azután, hogy kibújtak a tojásból.

A biztonságot ebben a korban még egyedül az anya jelenti számukra, így hát ott sertepertélnek körülötte, lehetőleg minden pillanatban. Biológiai funkciója pedig nem más, mint a védelem – a kicsinyek a mama védelmét élvezik egy idegen világban, melyet még nem képesek önállóan kezelni, túlélni. Madaraknál a bevésődés abban a pillanatban történik meg, amikor először megpillantják mamájukat vagy gondozójukat.

Mi a helyzet a kutyákkal?

Talán nem is gondolnánk, de a kutyáknál is megfigyelhető a bevésődés folyamata. Legtöbbször úgy megy végbe, mint a madárfiókáknál, de azért vannak különbségek. Ha születésétől fogva részt veszünk egy kölyök nevelésében, és élete első heteiben besegítünk a gondozásába, vagy mamakutya hiányában mi neveltük, akkor a bevésődés a mi irányunkban is megtörténhet. Ahogy cseperedik a kiskutya, egyre több dologban támaszkodhat ránk, idővel pedig ez átfordulhat abba is, hogy a legapróbb mindennapos tevékenységhez is igényelni fogja jelenlétünket.

Mivel pici korában mi segítettünk neki abban, hogy elvégezzen olyasmiket, amikre önmagától képtelen lett volna (pl. etetés, itatás, tisztogatás, stb.), így hamar „leesett neki”, hogy az ember az, akire mindenben rábízhatja magát. Fogalmazhatunk úgy is, hogy szükségét érzi annak, mindig fogjuk a mancsát – akkor is, amikor valójában már nincs szüksége segítségre adott dolog elvégzéséhez.

Egy egyszerű példa: a kutya kertes házban él gazdijával, az ajtó nyitva, és bár kimehetne egyedül a kertbe, amikor pisilnie kell, inkább ott toporog a gazdi lába körül, mintha azt kérné (követelné?): „Légysziii, gyereee már, kísérj ki a kertbe, mert egyedül nem megy...”

Sajnos ez elég hamar elvezethet oda, hogy a kutya képtelen bármit is megtenni egyedül, és borzasztóan éli meg azt is, ha csak kis időre is magára hagyják. Mindenhová követi a gazdit, és amikor csak teheti, igyekszik fizikai kontaktust teremteni vele, például úgy, hogy hozzábújik, megérinti orrával, mancsával, és nem szívesen mond le erről a kontaktusról.
 

• Miért bökdös az orrával a kutyám?
   
• Miért dől nekem a kutyám?
   
• Miért szeretnek a kutyák hozzánk bújni?

Milyen okai lehetnek még a viselkedésnek?

A bevésődésen kívül még számos ok állhat annak hátterében, ha kutya szeretné folyton megérinteni a gazdit. Ide tartozik többek között, ha arra képezték ki, hogy sűrűn legyen kontaktusban gazdájával (pl. segítőkutya szerep), vagy ha követelőzését annyira aranyosan „adja elő”, hogy úgy érezzük, muszáj megsimogatnunk ("hát hogyan is mondhatnánk neki nemet?"), vagy egyéb jutalom formájában próbáltuk meg elterelni figyelmét (rágcsálnivalóval, játékkal). Szükségét érezheti a kontaktusnak akkor is egy kutya, ha szeparációs szorongással küzd. A gazdi jelenléte, fizikai közelsége nyújt neki biztonságot, mondhatni akkor érzi jól magát a kutya, ha kedvenc embere „mancstávolságban van”.

Bármi is legyen az oka, ami eleinte megmelengette a szívünket, idővel zavaróvá válhat, hiszen korlátokat szab életvitelünknek. Ha már a szemetet sem tudjuk úgy levinni, hogy ne zengjen ház a kedvencünktől, akkor ideje segítséget kérni. A szeparációs szorongás leküzdéséhez ugyanis tapasztalt szakember (kutyaviselkedés-szakértő, rehabilitációs terapeuta) segítségére van szükség.