A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Veszettséget mutattak ki egy kutyában Románia magyar határ menti területén

2020. november 25., 13:15


Szerző: S.Zs.


Kategória: Egészség




November közepén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy kutyában a magyar határtól alig több mint 10 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Egri (Agris) településen. Idén ez a negyedik diagnosztizált eset keleti szomszédunkban, de most először regisztráltak megbetegedést ennyire közel a magyar határhoz. A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat, harapása útján, akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.



 

Romániában, az elmúlt években végzett rókaimmunizációs programnak köszönhetően, a veszettség egyre inkább visszaszorul, de az ország különböző részein szórványosan még előfordul - írja a Nébih. 2019-ben 4 alkalommal és 2020-ban ez idáig szintén 4 esetben állapították meg a betegséget. A magyar határ mellett fekvő Szatmár megyében – a jelenlegi esetet megelőzően – utoljára 2019 februárjában találtak veszett állatot, akkor egy rókában mutatták ki a vírust.

 

Bár Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot (akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bukkant fel a betegség), a mostani Szatmár megyei eset arra utal, hogy a kedvező járványügyi helyzet ellenére még mindig jelen van a régióban a veszettség. Tekintve, hogy a vírus Románián kívül Ukrajnában is előfordul, fennáll a betegség újbóli megjelenésének kockázata hazánkban is. Behurcolása történhet természetes úton, a vadállomány mozgása, érintkezése révén vagy pedig emberi tevékenységgel, a betegséget hordozó kutyák és macskák illegális behozatalával. Mindezek alapján a védekezést mind a háziállatokban, mind a rókaállományban folytatni kell itthon is!

 

Hazánkban évente kétszer, tavasszal és ősszel zajlik a rókaállomány veszettség elleni vakcinázása a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezésében. A kezelt területet a hatóság a mindenkori járványügyi helyzet alapján jelöli ki. A román és az ukrán határ mentén is rendszeresen végzik a rókavakcinázást (erre idén ősszel is sor került), és folyamatosan vizsgálják a rókaállományt a veszettség esetleges előfordulásának mielőbbi felismerése érdekében.

 

A háziállatokat tekintve Magyarországon a kutyák veszettség elleni oltása évente kötelező, a macskák oltása ajánlott. A Nébih ezúton is felhívja a kutya- és macskatartók figyelmét a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának kiemelt fontosságára! Szintén lényeges, hogy a kutyák és macskák Európai Unión belüli utaztatására, valamint harmadik országból történő behozatalára szigorú előírások vonatkoznak, a jogkövető magatartás e tekintetben is kiemelten fontos!

 

 

 


 

A rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatokat haladéktalanul jelenteni kell az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih zöldszámán (06/80/263-244)!

 

A veszettség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapján, a www.veszettsegmentesites.hu-n olvasható részletes információ.

 


 


Indexkép forrás: A kép illusztráció - Unsplash.com/Daniele Franchi

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Honnan tudom, hogy lázas a kutyám? Honnan tudom, hogy lázas a kutyám?
És mit tehetek, hogy segítsek neki?

A rák korai felismerése kutyáknál - 12 árulkodó jel A rák korai felismerése kutyáknál - 12 árulkodó jel
Kutyáinkat is érinthetik daganatos megbetegedések, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mely tünetek jelentkezése esetén lehet rákra gyanakodni. Ehhez szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani.

Fokozott nyáladzás kutyáknál - mi okozhatja? Fokozott nyáladzás kutyáknál - mi okozhatja?
A kutyanyál. Csöpög, nyúlik, ragad… Nem éppen a kedvencünk, de hozzátartozik kedvencünkhöz. Lássuk hát, mi minden állhat a túlzott nyálzás hátterében!

Szemféreg fertőzés kutyáknál - Hazánkban is terjed a betegség Szemféreg fertőzés kutyáknál - Hazánkban is terjed a betegség
Az emésztőrendszer, máj, szív és tüdő mellett sajnos a kutya szemét is érintheti parazitás betegség. Bármennyire is visszataszítóan hangzik, tudnunk kell róla. Mi okozza, milyen tünetekkel jár és hogyan segíthetünk kedvencünknek szemférgesség esetén?

Papilloma - a kutyáknak is lehetnek szemölcsei Papilloma - a kutyáknak is lehetnek szemölcsei
Furcsa dudorok a kutya szájában? Kerek vagy levélformájú kinövések végtagjain, talpán? A papillomák többnyire ártalmatlanok, de kellemetlenné is válhatnak, ha túlságosan megnőnek. Mit kell tudnunk róluk?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Ebugatta Egyedi kutyás ajándéktárgyak Beagle Club Online JULIUS-K9

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Meghíztak a kutyák a korlátozások idején - a labradorok szedték fel a legtöbb súlyt Hírek - Címlapon
Meghíztak a kutyák a korlátozások idején - a labradorok szedték fel a legtöbb súlyt
Világelsők az ELTE kutatói: ők vezetik az etológiai világranglistát! Hírek - Címlapon
Világelsők az ELTE kutatói: ők vezetik az etológiai világranglistát!